Pünkösd: A Szentlélek eljövetele és az Egyház születése: Pünkösd a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepelt keresztény ünnep, melynek során a Szentlélek eljövetelét és az Egyház születését ünnepeljük. Pünkösd üzenete ma is aktuális: Isten Szentlelke továbbra is velünk van, és erőt ad nekünk ahhoz, hogy tanúskodjunk Jézus Krisztusról a világban.

Az istentisztelet a találkozás alkalma. Találkozás az Úr Jézussal és a benne hívők helyi közösségével: a gyülekezettel. Mindkettő egyaránt fontos, az egyik nem lehet meg a másik nélkül. Az alkalommal párhuzamosan gyermekek számára is van istentisztelet. Istentiszteleteinket a novembertől-áprilisig a gyülekezeti teremben, májustól-októberig a templomban tartjuk.
A bibliaóra egy kötetlen formájú interaktív alkalom, melynek középpontjában egy bibliai szakasz tanulmányozása, jobb megismerése áll. A célja, hogy a biblia ismeretünk növelése mellett, ki-ki megtalálja a számára szóló személyes üzenetet. Ezáltal hitében, keresztyén életében megerősödhessen, lelkileg feltöltekezhessen. Jelenleg futó sorozatunk: Jézus, akit ismerni véltem.

Amikor kisgyermeket keresztelünk, akkor a szülők döntenek úgy, hogy szeretnék gyermekük életére Isten áldását kérni. A keresztség a Szentháromság egy Isten nevében történik. A keresztség egy befogadási, elköteleződési alkalom, fogadalom a jövőre nézve: gyermekemet nem akadalyázom az őt teremtő Isten megismerésében.