Istentisztelet: vasárnap 10:00 órakor
Litéri Református Gyülekezet

Mik azok a sütik (cookie-k)?

A süti (eredeti nevén “cookie”) egy olyan kis adatcsomag, amit az internetes szolgáltatások a böngészőben tárolnak el. Ez rengeteg webes szolgáltatás működéséhez elengedhetetlen technológia, amit 1995 óta minden jelentősebb böngésző támogat.

Miért jók nekem?

Számtalan internetes szolgáltatás használata múlik a sütiken. Ennek segítségével tud például bejelentkezni vagy éppen személyre szabott tartalmat elérni a neten.

Sütik (cookie-k) gyülekezetünk honlapján

Honlapunk minél magasabb színvonalú működésének biztosítása és a felhasználói élmény növelése érdekében a Litéri Református Gyülekezet honlapján sütiket használunk. A sütiket számítógépéről bármikor törölheti, illetve beállíthatja böngészőjét úgy, hogy a sütik alkalmazását tiltsa. A sütik alkalmazásának tiltásával azonban tudomásul veszi, hogy sütik nélkül az oldal működése nem lesz teljes értékű.

A gépén tárolt sütiket kizárólag honlapunk használhatóbbá tételére használjuk fel, és az így szerzett névnélküli, tehát az Ön azonosítására alkalmatlan, információkat harmadik félnek semmilyen körülmények között nem adjuk át.

A sütik (cookie-k) kezelése, törlése

A „sütiket” a használt böngészőprogramokban lehet törölni vagy letiltani. A böngészők alapértelmezett módon engedélyezik a „sütik” elhelyezését. Ezt a böngésző beállításainál lehet letiltani, valamint a meglévőket törölni. Mindemellett beállítható az is, hogy a böngésző értesítést küldjön a felhasználónak, amikor „sütit” küld az eszközre. Fontos hangsúlyozni azonban, hogy ezen fájlok letiltása vagy korlátozása rontja a böngészési élményt, valamint hiba jelentkezhet a weboldal funkciójában is.

  • - A beállítási lehetőségek általában a böngésző „Opciók” vagy „Beállítások” menüpontjában találhatók. Mindegyik webes kereső különböző, így a megfelelő beállításokhoz kérjük. használja keresője “Segítség” menüjét, illetve az alábbi linkeket a sütik beállításainak módosításához:

Cookie kezelése Firefoxban
Cookiekezelése Chromeban
Cookie kezelése Safariban
Cookie kezelése Microsoft Edge-ben

  • - Az anonim Google Analitika „sütik” kikapcsolásához egy úgynevezett „Google Analytics plug-in”-t (kiegészítőt) telepíthet a böngészőjébe, mely megakadályozza, hogy a honlap az Önre vonatkozó információkat küldjön a Google Analitikának. Ezzel kapcsolatban további információkat az alábbi linkeken talál:

Google - Az adatok védelme vagy Google Elvek és Irányelvek

További hasznos linkek

Ha szeretne többet megtudni a „sütik”-ről, azok felhasználásáról:

Microsoft - A cookie-ki ismertetése
All About Cookies (angol nyelvű)
Facebook cookie-k

X

Figyelem!

Az oldalon olvasható írások, és a honlapon használt képek jogvédettek. Gyülekezetünk tulajdonát képezik! Köszönjük, hogy ezt tiszteletben tartja!"