"OROSZLÁNOK ÉS APOSTOLOK" KIÁLLÍTÁS

2017. július 7-től-21-ig településünk fennállásának 935 éves évfordulójához kapcsolódva gyülekezeti termünk adott otthont egy árpád-kori kiállításnak, amelynek az „Oroszlánok és apostolok” fantázia címet adták szervezői. A kiállítás a Mogyorósi-napok’ 2017 rendezvénysorozatának része volt.

Litér alapításáról egy visszadátumozott oklevélből tudunk, de nagyon valószínű, hogy településünk már a kora Árpád korban létező település volt. A kiállítás címe – „Oroszlánok és apostolok” – utalás a református templom kapuzatán található díszítésekre. Hiszen a kapuzaton található a község címerében is látható oroszlán, amely koponyát tart a kezében. Az kapu oszlopsorában pedig Jakab és Péter apostol alakja látható.

A fő kiállításhoz kapcsolódóan látható volt Brenner Ilona és Bencsik Péter községünk amatőr festőinek képeiből, valamit Ábrahám Sarolta édesapjának szőtteseiből összeállított kiállítás is.

A kiállításról készült néhány fotó itt tekinthető meg.