if fbook  if ytube  if g plus

2018. június 18. Hétfő

2018. március 18.

sanctum elv

"Úgy tudtam életem alkonyáig eljutni, hogy a Jóisten fogta kezemet." - állt az önvallomás dr. Váradi Géza bácsi gyászjelentését, akiről a március 18-i istentisztelet után emlékeztünk meg. Géza bácsi élete végéig gyülekezetünk tiszteletbeli tagja volt és maradt. Közösségünk tagjai, ismerősei és barátai gyűltünk össze, hogy rendhagyó módon idézzük fel személyét. Anekdotákon, személyes élményeken és történeteken keresztül idéztük fel vele kapcsolatos élményeinket.

A temetésén, amely március 17-én, szombaton 11:00 órakor volt a litéri temetőben, az alábbi nekrológ hangzott el. Foglaljuk össze ezzel Géza bácsi tartalmas, gazdag életét. Miközben szerettei is gondolunk, és Isten vigasztalását kívánjuk nekik!

 

Életének 87. évében elhunyt dr. Váradi Géza erdőmérnök. Idézzük föl hosszú élete állomásait, s mindazokat, akiknek szerepük volt élete alakulásában.

1931-ben, itt Litéren látta meg a napvilágot Csatári Julianna és Váradi Lajos harmadik fiú gyermekeként, pár utcányira a temetőtől, ahová most hamvai örök békét lelve visszatérnek.

Családi birtokon gazdálkodó Édesapja a rendesen elvégzett munka tisztességére, melegszívű Édesanyja az adakozás örömére nevelte fiait. Testvérei: Jóska és Lajos, életük végéig szeretetükkel és figyelmükkel segítették őt, s később családját is. Többször emlegette, hogy gyermekkorában, amikor imádott focicsapatával belefeledkezett a játékba és későn ért haza, testvérei hátuk mögé bújtatva védelmezték őt a szülői szigortól. A gondosan művelt Litéri kert gyümölcsei évtizedekig asztalára varázsolták az itthon ízeit. Történeteiben sokszor emlékezett vissza a hatalmas Litéri udvarra, a gyümölcsfákkal teli kertre, a falusi környezetre, a kemencében sült ételek mellett elköltött vacsorák hangulatára. A boldog gyermekkor emlékéből élete végéig erőt meríthetett.

Gyermek és ifjúkorát beárnyékolták az Európát végigdúló, tragikus történelmi események, de szerető szülei és testvérei tanárai tanácsára minden segítséget megadtak a tehetséges gyermeknek, hogy tanulhasson. A Veszprémi Közigazgatási Gimnázium elvégzése után sikeresen felvételizett az Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Karára, amelyet az ’56-os forradalom eseményei miatt csak 1957-ben tudott befejezni.
Édesapja az ínséges időkben gyalog indult Litérről Sopronba fiának eleséget vinni.

A Soproni Egyetem elvégzése után az útja a vadregényes Bakonyba vezetett, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Fábián Évával. Visszaemlékezéseiből az alábbi emléktöredékeket olvashatjuk ebből az időszakból:
„Szülőfalumon kívül Bakonynánához kötődőm legjobban, mivel feleségem itt töltötte legszebb gyermekéveit. Apósom a néhai Fábián László, gróf Nádasdy Pál erdőgondnoka volt, Bakonynánai székhellyel, gondnoki lakással, járandósággal.”

Később sikeres szakmai életútja a fővárosba hívta, ahol felnőtt élete legnagyobb részét töltötte, háromgyermekes családapaként, melyről így emlékezett meg.

„Házasságunk másfél éve után elköltöztünk a IX. kerületi Vaskapu utcai komfort nélküli lakásból a II.kerületbe, már egy kis, kétszobás, összkomfortos lakásba, egészséges környezetbe. Ide született 1961-ben Éva kislányunk, mindkettőnk, nőtlem bátyáim és özvegy édesapám örömére. 1967-ben megszülettek ikergyermekeink: Nóra és Géza. E tekintetben kilógtunk a sorból: kevés családban születtek ikrek, főleg egy kislány és egy kisfiú”.

Életének középpontjában álló szakmai karrierje, bár sok küzdelemmel járt, meredeken ívelt felfelé. Az Országos Erdészeti Hivatal vezető-helyettese lett, majd nyugdíjazásáig az ERDÉRT vezérigazgatói tisztségét töltötte be. Közgazdaságtudományi Doktori címet szerzett, és az időközben Erdészeti és Faipari Egyetemmé avanzsált felsőoktatási intézményben kinevezték címzetes egyetemi docensé.

Annak ellenére, hogy a szakmai pályafutása miatt kevesebb időt tudott gyermekeivel tölteni mint szeretett volna, ezt Nagyapaként bepótolta. A családi születésnapokon és az unokáknak meghatározó élményt nyújtó karácsonyi estéken felszabadultan játszott és a meghitt hangulat megteremtésén fáradozott. Megnyugvással töltötte el és sok boldog órát szerzett számára, hogy megélhette dédunokája első éveit.

Az irodalom és az erdő szeretete végig kísérte életét, ő maga is szívesen írt verseket, visszaemlékezéseket, erre leginkább a nyugdíjas éveiben volt lehetősége. Nagyon büszke volt „A remény újraálmodója” című önéletrajzi könyvére, melyben minden pályáját – sorsát meghatározó személyről, eseményről megemlékezett.

Élete utolsó 12 évét a Budakalászi Napvirág Otthonban töltötte, ahol szobája ablakából és kis kertjéből csodálhatta a közelben csörgedező patakparton hajladozó fűzfákat, a récéket, küllőket és kedvenc rigóit. Itt érte élete 87. évében a békés halál.

 

 

X

Figyelem!

Az oldalon olvasható írások, és a honlapon használt képek jogvédettek. Gyülekezetünk tulajdonát képezik! Köszönjük, hogy ezt tiszteletben tartja!"